2014. március 27., csütörtök

A természettudományos hét programjairól...

A múlt hét (március 17-21.) a természettudományok jegyében telt, minden napra akadt valami érdekes program.

HÉTFŐ: 
A 6-7. órában „Érdekes világ” címmel diákok készítettek kiselőadásokat, és mutatták be munkáikat az érdeklődőknek. Megkérdeztünk 2 diákot:
Flamann Luca:
"A japán oktatási rendszerről és a diákok mindennapjairól szólt az előadásom. Azért ezt a témát
választottam, mert szeretem a földrajzot, és szerintem a japán kultúra nagyon sokoldalú és színes. Elég régóta rajongok keletért, szóval nagyjából az egész előadást fejből hoztam össze. Bár volt, aminek utána kellett néznem."
- Melyik előadás tetszett a legjobban?
"Az első előadás nagyon megfogott. A víz az úr címmel adta elő Heiter Bence a 10.C-ből. Gyönyörű képekkel illusztrált, izgalmas előadásban lehetett részük azoknak, akik eljöttek."
Bognár Bernadett:
"Viszt Patríciával készítettem 3 előadást: 1. A jávai Citarum folyó, 2. Fukushima napjainkban, 3. Sahra el-Beida, a Fehér-sivatag. Hogy miért pont ezt a témát választottuk? Tantárgytól független volt, érdekesnek véltük ezt a három témát. A Wikipédia és a www.erdekesvilag.hu oldal vált segítségünkre."
- Melyik előadás tetszett a legjobban?
"Számomra mindegyik előadás érdekes volt, legfőképp az utolsó. A fiú nevét sajnos nem tudom, de igen sajátos előadásmódban adta elő a szerelemről szóló kis témáját." 
 
KEDD: 
Kedden természettudományos vetélkedőt rendeztek Papp Mária és Pesti Lívia tanárnők a 9-10. évfolyam és a 11. E osztály diákjai számára, osztályonként 2x4 fős csapatok indultak. A versenyt a 9.A osztály nyerte.

SZERDA:
Szerdán a Természettudományi Múzeumba kirándultak azok, akik jelentkeztek erre a programra Vörös Zsolt és Rudolf Zoltán tanár urak vezetésével.
Buni Eszter:
"Minden osztályból 2-3 tanuló indult útra Rudolf Zoltán és Vörös Zsolt tanár urak kíséretében a 100 éves Pécsi Természettudományi Múzeumba. A múzeumot különböző részekre osztották. Egyik részén gombák, másikon növények, harmadikon madarak, negyediken pedig inkább erdei állatok voltak megtekinthetőek. Vörös Zsolt tanár úr természetesen minden kérdésben rendelkezésünkre állt, így mi is többet megtudtunk az állatokról, növényekről a nevükön kívül."
- Mi tetszett a legjobban?
"Nagyon tetszett a múzeum, legjobban a kitömött erdei állatok."

 

CSÜTÖRTÖK:
Csütörtökön is volt egy természettudományos vetélkedő, de most a 11-13. évfolyamos osztályokból kerültek ki a csapatok. A verseny az interaktív tábla segítségével zajlott, 8 kategória, azokon belül 10-10 db kérdés, 100-1000 pontig. Mindig egy-egy csapat választhatta ki, hogy melyik kategória, hány pontos kérdésével próbálkozik meg (pl.: Sztárok 500 pont), majd a konkrét kérdést csak utána tudták meg a csapattagok, pl.: Melyik bolygó a legmelegebb? A verseny nagyon izgalmasan alakult, a 2. fordulóba 4 csapat jutott tovább, végül a 11.C osztály csapata nyert.
Anveiler Szilveszter:
"Nekem nagyon tetszett a vetélkedő, mert olyan kérdések is voltak benne, amelyek fejtörést okoztak, de voltak benne könnyűek is, így szinte minden kérdést meg tudtak válaszolni a csapatok. A különböző témák közül, mindenki megtalálta a hozzá legközelebb állót, amikre jó választ tudott adni.
Remélem, jövőre is megrendezésre kerül a vetélkedő, s akkor talán az én csapatom is továbbjut a második körbe."

PÉNTEK:
Pénteken pedig játékos kincskeresés zajlott a szünetekben. Egyik feladvány vezetett el a következő helyszínre, ott egy újabb feladvány a következőhöz, és így tovább. Aki kitartó volt, ügyesen megfejtette a titkosírást, jól olvasta a térképet, jól rakta ki a puzzle-t, az végül meglelte a „kincset”, és megkapta a jutalmát is.


 - Szerintetek jó-e, hogy van ilyen természettudományos hét? 
Flamann Luca: 
"Teljes mértékben támogatom az ilyen eseményeket! Ha valakit érdekel, az biztos, hogy részt vesz a programokon és új élményekkel gazdagodik. A lógni vágyók pedig lehet, hogy ihletet kapnak a tanuláshoz."
Bognár Bernadett: 
"Szerintem kifejezetten jó, hogy van ez a természettudományos hét, hiszen így a diákok sokkal tájékozottabbak lesznek, és több érdekességet is megtudhatnak."
- Esetleg van-e ötletetek, hogy milyen programok lehetnének még a jövőben?
Flamann Luca: 
"Mint humánra járó tanuló, indítványozom a humán hét azonnali bevezetését!  Elég igazságtalan, hogy a reáltárgyak és az idegen nyelvek mellett a magyart és a történelmet teljesen elfelejtették az iskolai rendezvényszervezők. Lehetnének irodalmi vetélkedők (kortárs és szépirodalom), versmondóversenyek, történelmi korszakok felelevenítése újrajátszásokkal (hátha valaki még nem volt kortükör órán :))."
Bognár Bernadett: 
"Én például felettébb örülnék még egy gyereknapi programnak és egy sportnapnak is."
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése