2014. március 6., csütörtök

Tudtad, hogy ő is zenél? - interjú Kucska Márkkal (12.C)

"A lányok jobban szeretik azt hallani, hogy: Szia, KCS vagyok, rapsztár"

Ismét egy nem unalmasan kezdődő interjú... bár nem hallottam még az alanyomat koncert, vagy próba keretén belül, hanem a számait egy házibulin hallgattuk, amin ő is ott volt. A buli emlékezetes maradt, és mivel több közös barátunk és ismerősünk is van, így egyre többet elegyedtünk beszédbe. Lényegesen könnyebb olyasvalakivel interjút készíteni, akiről tudja az ember lánya, hogy ki fia-borja. Márk nem olyan, mint amilyennek egy kívülálló egy rappert elképzelne...

- Mikor kezdtél el a zenével foglalkozni?
- Sajnos, erre a kérdésre még ha akarnám, se tudnám a választ...Talán az egész általános elején kezdődött, mikor az akkor külföldi "nagyok" megjelentek, gondolok az öreg 50-re és a még öregebb Shady bácsira. Aztán jött az internet, és megismertem a hazai "nagyokat" is, ez körülbelül felsőben volt már. Ekkor valami oltári unalmas nap megírtam az első szövegemet, és innentől kezdve indult el egy nem tudatos folyamat, elkezdtem szövegeket írni, csak úgy, unaloműzésként, ami később egyfajta hobbivá vált. Ekkor ismertem meg GaiN-t (szigetvári srác, és az Effective oszlopos tagja), aki már túl volt az első nagylemezen, és az ő "szárnya" alatt kezdtem el a valódi "reppes" karrieremet. :DD Azóta csiszolódott minden, megismertem rengeteg új arcot a szakmán belül, és jelen állás szerint is itt tartok.

- Mit akarsz közvetíteni a zenéddel?
- Az én gondolkodásmódomat próbálom "sugározni", nyilván azokat a dolgokat írom le/ mondom el, ami szerintem rossz, vagy épp jó. Egyébként ez zenénként változik, nem gondolom, hogy egyetlen témán mozognék, így ahány szám, annyiféle fless.

- Mi motivál a zenélésre és a szövegírásra?
- Minden egyes forint amit a zenélésért kapok :DDDD (csak vicc volt) Egyébként meg igazából motivációt több helyről is kapok, nyilván az a pár visszajelzés, hogy várják már az újat. De vannak sokkalta motiválóbb tényezők is a szerény életemben, mint a fő zenei producerem: PHP. (Élni se hagy, ha nem írok valami szöveget a zenéjére. :DD) Legvégül az aktuális helyzetek is eléggé motiválóan tudnak hatni, ha arról van szó.

- Próbáltál már úgy felszedni lányt, hogy odamentél hozzá úgy, hogy "Szia Kcs vagyok, rapper"?
- Nem, ez eddig sosem jött be, jobban szeretik azt hallani, hogy "Szia KCS vagyok, rapsztár" :DD

- Mit gondolsz, van értő közönsége a zenédnek?
-Közönsége van, az biztos... értő közönsége is van, az is biztos, viszont, hogy ezek mekkorák, vagy egymáshoz képest mekkora a hányaduk, fogalmam sincs... de nagyrészt azok hallgatnak rendszeresen akik értik is, szerintem.

- Mit szeretnél üzenni az olvasóknak?
- Hallgassatok zenét sokat, de persze főleg KCS-t... támogassátok PHP-t, és keressétek meg, ha produceri munkára lenne szükséged, ezzel engem is támogatsz.
Facebook elérhetőség
Régebbi zenék itt, amik lekerültek YouTube-ról egy pakkban összeszedve szövegekkel együtt, azoknak, akik szeretik olvasni a szöveget is miközben hallgatják.
Egy kis sablon szöveggel zárnám az interjút: szóval mindenki hallgassa a zenéket, főleg mostanság, mert jönnek az újak, és hát aki késztetést érez, nyugodtan ossza meg/ lájkolja/ kövessen/ írjon/ töltse le, vagy amit jónak lát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése