2014. február 4., kedd

Volt egyszer egy strasbourgi út...


November 4-én Baracs Nóra tanárnő segítségével részt vettünk egy online-vetélkedőn, az Euroscola-játékon. A 30 kérdéses tesztet kitöltöttük, körülbelül 6-7 hibaponttal. Álmodni sem mertük volna, hogy decemberben azt a hírt kapjuk, hogy megnyertük a strasbourgi utat.
Ezután lázas készülődés vette kezdetét, ugyanis január 23-án hivatalosak voltunk az Európai Parlamentbe, ahol angol, német vagy francia nyelven (mi természetesen angolul beszéltünk) kellett egyes témákban eszmét cserélnünk, illetve megoldásokat találnunk olyan problémákra, mint például az élelmiszer-pazarlás, a környezetszennyezés, az Unió jövője stb. A felkészülésben Liza tanárnő segített nekünk (köszönjük :)).


Izgatottan szálltunk fel a piros buszunkra január 20-án (hétfő), hajnali 5 órakor. Ekkor még fel sem fogtuk, milyen hosszú út vár ránk, és mennyi élménnyel és tapasztalattal fogunk gazdagodni. Sok új barátra tettünk szert az út alatt, amit részben a "csapatépítő bakancsnak" köszönhetünk. Első nagy állomásunk Graz volt, ahol egy kis városnézésre került sor. Megnéztük a Mura folyót, amin egy mesterséges szigetet hoztak létre az EKF alkalmából. Este érkeztünk meg Nürnbergbe, ahol elfoglaltuk a szállásunkat.Voltak, akik esti sétára mentek a városközpontba, voltak, akik inkább a szálláson maradtak és biliárdoztak.

Sziget a Murán
Másnap reggel körbejártuk a nürnbergi várat, valamint a várost is egy kicsit megszemlélhettük. Amerre néztünk, mindenfelé tipikus bajor házakat lehetett látni. Hozzáteszem, még a McDonald's is egy ilyen épület földszintjén volt. Többen megjegyeztük, hogy már csak a Milka tehenek kellenének a tökéletes összképhez. Strasbourgi utunk felé megálltunk Rothenburgban, amely talán ez egyik legszebb városka volt mind közül. Bár már egy hónapja elmúlt karácsony, Rothenburgban még mindig karácsonyi ajándékokat, díszeket lehetett  venni és látni. Gyönyörű macskaköves kis utcákban sétálgattunk fel-alá, és nézelődtünk.
Nürnbergi vár
Rothenburg egy utcája
Folytattuk utunkat Strasbourg felé, ahova szintén este érkeztünk meg, így a városnézés másnapra maradt. Szerdán egész napos programunk volt, hogy körbejártuk Strasbourg belvárosát. Megtekinthettük a strasbourgi katedrálist is, ami a 142 méteres magasságával a világ hatodik legmagasabb temploma. A Rajna-folyó szeli át a várost, amin volt szerencsénk hajóval utazni az Európai Parlamentig.

Strasbourg
Strasbourgi katedrális
Az ebédünket a La Hache (magyarul: Fejsze) étteremben fogyasztottuk el. Én azt tapasztaltam, hogy a franciák talán egyik kedvenc ételkombinációja a mártásos/szószos tészta hússal. Elsőre szokatlan, de abban semmi kétség, hogy eszméletlenül finom volt. Este elmentünk a pécsi Árkád négyszer fejlettebb nagytesójába, a Rivetoile-ba, avagy a francia Árkádba, ha lehet így mondani. Sokan sztereotípiának tartják, hogy a franciák hihetetlen sok parfümöt használnak, de mind megbizonyosodtunk róla, hogy ez való igaz. Az egész épületben terjengett a tömény, édeskés parfümillat. A butikok közt kisgyerekeknek kialakított "játszóterek" voltak, ahol a kicsik is jól érezhették magukat. Franciaországban magyar szemmel nagyon drága bármilyen ruha, parfüm vagy ékszerféle, és még sorolhatnám, azért 2 órát elnézelődtünk a Rivetoile-ban.

Rivetoile
Csütörtökön korán felkeltünk és a strasbourgi helyi busszal (meg egy kicsit gyalog is) elmentünk az Európai Parlamentbe. Megtisztelő érzés volt belépni a hatalmas épületbe, ahol már várták a csapatokat a különböző tagállamokból. A biztonsági ellenőrzés után kaptunk reggelit, majd azt követően beültünk a nagyterembe, vagy hemicycle-be, ahol bemutatták a Parlamentet, valamint az Uniót.

Európai Parlament
Ülésterem, vagy más néven hemicycle
A hosszas ismertetés után egyből el is jött az ebéd ideje, ahol előételnek salátát, főételnek mártásos tésztát kaptunk hússal (ki gondolta volna :)). Ebéd közben olyan négyfős csapatokba kellett szerveződni, melyek tagjai különböző nemzetiségűek, majd egy többnyelvű tesztet kellett kitölteni. Ez volt az EuroGame. Negatív élmény volt, hogy néhányan nem igazán akartak odajönni hozzánk csak azért, mert magyarok vagyunk, de szerencsére ez csak a töredéke volt az ottlévőknek. Ezután következett a bizottsági ülés, ahol a csapatok a saját témájukra (mint már említettem: élelmiszer-pazarlás, környezetvédelem stb.) kereshettek megoldásokat más nemzetiségű csoportokkal. Persze, mindezt angolul. 2 óra tanakvás és érvek felsoroltatása után minden bizottság választott szóvivője a nagyteremben elmondta ezeket a lehetséges megoldásokat. Utána szavazhattunk, hogy ezek közül mit fogadunk el és mit nem. A program végén kihirdették az EuroGame győzteseit, majd az Európai Unió himnusza is elhangzott. Körülbelül este 7 órakor indultunk hazafelé, és másnap 11 óra körül értünk haza. Remek élmény volt és jó utazás. Senki nem bánta meg, hogy eljött. :)

Videó az Széchenyi strasbourgi útjáról a pecsma.hu-n:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése