Elsőként Dudás Enikőt mutatjuk be nektek, akinek az íráshoz van tehetsége. (Enikő már a Diákszem szerkesztője is.) Egy rövid interjút készítettünk vele, hogy jobban megismerhessétek.
Ötödikes voltam. Nehéz időszakon mentem keresztül a családom miatt. Ki kellett valahogy adnom magamból a nyugtalanságot. Novellákat kezdtem el írni, és akkor ez nagyon megtetszett, és megmaradt így.
2. Mit szeretsz az írásban?
Azt, hogy ki tudok teljesedni benne. Olyan dolgokat is leírhatok, amiket másoknak nem mondanék el.
3. Miről írsz szívesen?
Sok mindenről, főleg saját élményekről, de mindenféle téma érdekel.
4. Milyen műfajokban írsz?
Novella, vers.
5. Küldted már be írásodat pályázatra?
Régebben többször is próbálkoztam, de még nem voltam olyan szinten, hogy bármit is elérjek.
6. Mik a terveid az írással?
Nincsenek különösebb terveim. Inkább csak hobbiból csinálom. Megfordult már a fejemben, hogy újságíró leszek, de nem tudom, hogy összejönne –e.
Fogadjátok sok szeretettel Enikő két rövid művét: egy versét és egy novelláját.
Lehetetlen helyzet
Nem bírom már
Csak nézlek és nem szólok
Nem bírom már
Miért nem érzem a csókod?
Lehetetlen ez a helyzet
Jobb ha nem is folytatjuk
ÉRTED is értem is
Ezt most inkább hanyagoljuk
Legyél boldog
Csak a mosolyodból élek
Belehalnék, ha miattam kéne félned
Mosolyogj és élj úgy, ahogy szeretnél
Ne aggódj! Nem várom, azt se, hogy keressél
Én majd rendben leszek egyszer
De nem ebben a lehetetlen helyzetben!
A hosszú keskeny csigalépcső
Az éjszaka kellemes volt és meglepően világos. Különös, azt hittem, ősz végén korábban sötétedik. Felnéztem az égre, de egy csillagot sem láttam, amin megakadhatott volna a tekintetem. Néhány felhő szaladt keresztül rajta a hold vöröses fényében megbújva, árnyékot vetve a földre. Már a köd is leszállt. Kezdett hűvösödni, lábamat csiklandozták a hajnali harmattól nedves fűszálak, amik közt lassan és határozottan lépkedtem előre. Csakis előre. Vissza se néztem a nyirkos, kissé mohás betonlépcsőn felfelé menet, ami Isten tudja, hova vezetett. Olykor kellemes meleg szellő legyintette meg a hajam, és a hó szállingózni kezdett. Pedig meglehetősen meleg volt a levegő, szinte perzselt. Aztán egy hópehely gyöngéden az arcomhoz ért, forróságot és égető fájdalmat éreztem azalatt az idő alatt, amíg elolvadt a bőrömön. Egy kellemetlen érzés hasított a mellkasomba, és éreztem a szívem egyre lassabban ver. A mozgásom se volt már olyan határozott. Lejátszódott bennem életem minden gyönyörűbbnél gyönyörűbb pillanata. A boldog gyermekkorom, a középiskolás éveim, és az első szerelmem, amit nem szakíthatott el tőlem senki és semmi. Csak a halál. Kínzó fájdalom szorította a gyűrűs ujjam. Jobb kezemmel oda kaptam, de nem éreztem semmit. A jegygyűrűm rég a kis patak alján nyugszik valahol. A gondolatok csak úgy szabad szárnyon cikáztak ide-oda a fejemben, és közben kicsordult egy könnycsepp a szememből. De arcomon nem látszott semmilyen érzelem. Teljesen kifejezéstelen tekintettel bambán bámultam magam elé, amikor felértem a hosszú, keskeny csigalépcső tetejére, ahol végül nem volt semmi, és én is örökre lehunytam a szemem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése