"A riói kellemes, a velencei szép!"-mondják sokan, akik már jártak mindkettőn.
Dél-Európában
a farsang az év egyik legnagyobb ünnepe volt, olyan kivételes időszak,
amikor viszonylag büntetlenül, nyíltan is ki lehetett mondani dolgokat. A
farsangi időszak januárban kezdődött és a nagyböjtig tartott. Rendszerint a városközpontban, szabad ég alatt
rendezték, Velencében
a Szent Márk téren. Hatalmas színjátékhoz volt hasonló, ahol az utcák
alkották a színteret, a városlakók voltak a színészek s egyben a nézők
is. A közönség az erkélyekről nézhette az eseményeket. Nem volt éles határ a színészek és a nézők között. A bámészkodó hölgyek például az erkélyekről tojással
dobálhatták meg a felvonulókat, az álarcosoknak pedig gyakran
megengedték, hogy magánházakba büntetlenül berontsanak. A húshagyó
csütörtöki ünnepségek eredetileg parádés felvonulással kezdődtek, melyet
virágkoszorúba öltöztetett ökrök vezettek. Amikor a felvonuló tömeg
elérte a Szent Márk teret, az ökröket a dózse szeme láttára egy széles pengéjű kard egyetlen csapásával lefejezték.
A velencei karnevál sok részletet megőrzött a múltból. A dózse és
vendégei az erkélyről üdvözlik a népet. Megszólalnak a harsonák és az ég
hirtelen tele lesz színekkel. Léggömbök százai repülnek magasba, mintha Velence is szállni készülne. A Campanile
tornyából a Dózsepalota egyik oszlopához erősített drótkötélen lassan
csúszik lefelé a papírral bevont gipszgalamb. Az emberek kiáltoznak,
"Viva Venezia! Ciao Venezia!", a Colombina pedig a magasban kinyitja a
hasát, és hullani kezdenek a szalagok és a konfettik. Az ünnepségsorozat végén - húshagyó kedd éjjelén - szintén a Szent Márk téren az egybegyűltek levették maszkjaikat, és kórusban búcsúztak, azt
kiáltozva: "Elmegy! Elmegy! Elmegy!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése